Ahol az élet darabokra tört – Egy alkoholista naplója az üveg mögött
Alkoholista vagyok. Voltam, vagyok, és életem végéig az is maradok. Már tizenhét évesen pontosan tudtam magamról az igazságot. Évtizedekig mégis minden erőmmel azon voltam, hogy rejtve maradjon – még saját magam elől is. Amit most olvasni kezdesz, az egy teljesen átlagos ember naplója, aki egyszerűen csak megtanulta, hogyan kompenzáljon és kapaszkodjon a külsőségekbe. Határozott megjelenéssel, öltönyben és nyakkendőben léptem ki az ajtón, mintha minden reggel egy gondosan megírt színházi szerepet vennék fel. Ez a felépített jelmez volt a pajzsom, ami mögé bújva próbáltam elfeledni a bennem lévő állandó félelmet és szorongást. Így lepleztem a valóságot a munkahelyemen és a világ előtt, miközben legbelül minden egyes nap a teljes szétesés határán egyensúlyoztam, és lassan felemésztett a belső kűzdelmem.
Ezt a folyamatos, őrlő feszültséget képtelenség volt józanon elviselni. Kellett valami, ami elnémítja a fejemben lévő hangokat. Ezt a mesterséges csendet először a játékgépek villogásában, majd az online pókerben, és legfőképpen az alkoholban találtam meg. Amikor a kártyaasztalnál nullázódott a számlám, gondolkodás nélkül nyúltam a cég vagy a családom pénzéhez. Kifelé a megbízható, precíz embert játszottam, miközben a színfalak mögött mesteri szintre emeltem az önbecsapást: elhitettem magammal, hogy csak kölcsönveszem. Kiveszem a pénzt, nyerek, és azonnal visszateszem. Sosem tettem vissza. Csak újra és újra kivettem, és minden egyes reggel azzal a rettegéssel ébredtem, hogy ma fog kiderülni minden. Az ital közben észrevétlenül vette át az uralmat. Már nem a lazításról szólt, hanem a puszta túlélésről. Kellett ahhoz, hogy reggel fel tudjam venni a nyakkendőt, és ahhoz is, hogy este el tudjam viselni önmagam.
Éveken át saját magam ástam a gödrömet egyre mélyebbre, egészen addig a pontig, ahol már levegő sem maradt. Sem élet, sem semmi más. Legbelül egyszerűen megszűntem létezni. A végállomást – és a gondosan felépített jelmezem teljes megsemmisülését – végül egy munka közben, pontban déli tizenkét órakor megfújatott szonda jelentette. Abban a percben nem egyszerűen csak lebuktam. Ott, akkor kártyavárként omlott össze a saját magam által épített börtönöm, és a félelem mellett egy furcsa, zsigeri megkönnyebbülést éreztem. Már nem kellett, és nem is akartam tovább menekülni önmagam elől. Nem maradt más, csak a teljes megadás. Feltettem a kezem. Azt éreztem: tegyenek velem bármit, mert én önmagammal szemben végérvényesen tehetetlen lettem.
Segítséget kértem, és Szigetvárra kerültem – oda, ahol a legrégebb óta foglalkoznak a már-már menthetetlennek hitt alkoholistákkal. Terápiára mentem. A belső falaimat nem adtam könnyen. Az AA Nagykönyve azt írja: "valószínűleg semmilyen emberi hatalom nem tudott volna megszabadítani alkoholizmusunktól. Isten képes erre, és meg is teszi, ha keressük Őt." Számomra ez egy érzés, a szerelem formájában érkezett meg. Az a tiszta, mély vonzódás, amit a segítőm, a főorvosnő iránt éreztem, kellett ahhoz, hogy az évtizedekig vastagított páncélom, a magam köré épített fal végre megrepedjen. Nem tudtam neki nem hinni, és nem tudtam neki tovább hazudni, maszatolni, elfedni a múltamat.
Százhuszonhárom napomba telt, mire egyáltalán képessé váltam beszélni a bennem lévő szégyenről – arról a legbelső fájdalomról, amire a kezdetektől fogva ittam. Ő tartott életben. Fogta a kezem, mutatta az utat, és megtanított arra, hogyan vegyek ismét levegőt és lélegezzek újra.
A terápia után az ott tanultakat át kellett ültetnem a való életbe. Nap mint nap tennem és dolgoznom kellett – és kell a mai napig – a józanságomért. Sok időbe telt, mire megtaláltam a szponzoromat – egy nálam idősebb, tapasztalt józanodót, aki már végigjárta a lépéseket, és utat mutat a felépülésben.
A legkíméletlenebb leckéket később, az évek során kaptam. Először az országos AA találkozóról rekesztettek ki, ahol egyszerűen nem vehettem részt. A legfájdalmasabb pofon a saját gyöngyösi honi csoportomban csattant. Soha nem voltam könnyű eset, és ma sem vagyok az. Nyíltan, egyenesen és sokszor kíméletlenül őszintén nyilvánulok meg, és vállalom érte a felelősséget. Elismerem, van, hogy túltolom a dolgokat. Mivel nem voltam hajlandó mások elvárásai szerint gondolkodni, cselekedni, osztani a nézeteiket, beállni a sorba a bólogatók közé, és nem asszisztáltam mások kirekesztéséhez, szép lassan teljesen kiközösítettek. A folyamat azzal tetőzött, hogy a csoportom egy gyűlésen egyszerűen felállt, kisétált a teremből, és szó szerint ott hagytak megdögleni.
Ott maradtam teljesen egyedül. És ez még nem volt minden. Rá kellett döbbennem arra is, hogy a hozzám legközelebb állók sem hisznek bennem: sem a párom, sem a családom. Nem látták annak az értelmét, miért is foglalkozom Tiffany-technikával készült tárgyakkal, és ezt a tevékenységemet azonnal kudarcra ítélték. Így fogyott el mellőlem végleg mindenki.
Pont ebben a teljes légüres térben, ebben a csendes ürességben értettem meg a legfontosabbat. Már kristálytisztán látom: a gyógyulás és a program kizárólag az én szívemben van. Nem tehetem a felépülésemet másoktól függővé, és nem várhatom el, hogy bárki higgyen bennem. Meg kell tanulnom a saját lábamra állni.
A békét, a nyugalmat és a csendet végül a Tiffany-technikával készült üvegalkotások megalkotásában találtam, és találom meg a mai napig. Amikor először álltam a csiszológép elé, és elkezdtem az üveget csiszolni, a fejemben mindig ott lévő zakatolás egyszer csak eltűnt. Csend lett. Ahol egykor és mindig a káosz uralkodott, ott csend lett.
Ma üvegórákat és 3D-s üvegvirágokat készítek. Ezek a virágok tisztán üvegből készülnek, nem szorulnak egyéb rejtett támasztékokra vagy illúziókra. Száz százalékban tisztán, üvegtalpon állnak meg a térben. Stabilan. Önállóan. Pontosan úgy, ahogy ma én is ezzel próbálkozom.
Ez a blog az én heti naplóm. Tarts velem ezen az úton – nem azért, hogy sajnálj vagy felnézz rám, hanem mert talán a te életedben is van egy eltört üvegdarab, amit még nem késő a helyére illeszteni.
2649 nap – egy nap egyszerre.
Ha a történetem vagy a munkám megszólít, egy virtuális kávéval itt támogathatod az utamat.