top of page
Keresés

A térbeli Tiffany-üveg titka – Hogyan tanít meg az egyensúlyra a Lego Botanical az érzelmek viharában

Szerző képe: Richárd Tóth
Richárd Tóth
nov. 10.
4 perc olvasás

Amikor a műhelyasztalnál a falra szánt, aszimmetrikus kolibri órámat készítettem, kíméletlenül szembesültem a fizika törvényeivel. A forma elhúzta a súlypontot, az óra pedig elbillent a falon. Magát a hátlapra szerelt óraszerkezetet kellett elforgatnom ahhoz, hogy az alkotás egyenesen álljon, és ne rántsa el a saját súlya. Az üveg és a térbeli egyensúly nem tűri a hazugságot. Ha a szerkezet nincs kellőképpen megtervezve, a legszebb forma is azonnal kibillen a helyzetéből, instabillá válik és eldől.


Ugyanezt a kibillenést és instabilitást éltem meg a saját életemben is. Az előző munkahelyem elhagyása utáni másfél évben azon próbáltam munkálkodni, hogy új alapokra helyezzem az életemet és a megélhetésemet. Január ötödikén, egy picit megrekedt állapotban léptem be szerelék-összeállítóként az új munkahelyemre, a B. Braun steril tisztaterébe. Amikor állást kerestem, pontosan tudtam, mi az, amit soha többé nem szeretnék. Tudatosan választottam a gyári fizikai munkát. Az öltöny számomra a régi, hazug álarcomat jelentette, a kétkezi munka pedig az életben maradást. A külsőmben is szakítottam már a megfeleléssel: a tükörbe nézve a rózsaszín hajam nap mint nap arra emlékeztet, melyik utat kell követnem. Sokkal egyszerűbb lett volna a már jól ismert, régi utat járni, mint megpróbálni a semmiből tisztán felépíteni valamit.


A közel négyéves párkapcsolatom ekkor már romokban hevert. Szép lassan elmentünk egymás mellett, és egyszerűen nem egy nyelvet beszéltünk. A szüleimhez hasonlóan a párom sem tudott hinni abban, hogy az üvegezésből valaha lehet építkezni, én pedig éreztem, hogy ebben a közegben megfulladok. A gyári betanulási időszak minden energiámat felemésztette, a függő elmém pedig a kimerültségben azonnal új kapaszkodót keresett. Januárban minden nap úgy mentem haza a műszakból, mintha teljesen be lennék állva, nem voltam önmagam. Ebben a kimerült, útkereső állapotban történt meg az, amire egyáltalán nem számítottam: egy megmagyarázhatatlanul erős, mély vonzalom ébredt bennem az engem betanító lány iránt.


Ez az új, erős érzelem kíméletlen tükröt tartott elém. Szembesített vele, hogy a meglévő kapcsolatomban maradni a továbbiakban tisztességtelen és önbecsapás lenne. Nem húzhattam tovább az elkerülhetetlent: március elsejével végérvényesen lezártam a párkapcsolatomat, és vállaltam a döntésem minden felelősségét.


A szakítás után szerettem volna őszintén beszélni a betanító lánnyal. Valahányszor a közelébe kerültem, teljesen elveszítettem a fonalat. A jelenlétében egyszerűen nem voltam önmagam: a szavak elakadtak, a valódi beszélgetés és a válaszok pedig elmaradtak, csak a kényszeres mosolygás maradt. A csend súlya és a tudat, hogy hamarosan másik műszakba kerül és elveszítem a közelségét, érzelmileg hihetetlenül megterhelt. A friss veszteség és a kimondatlan érzések feszültsége között a tudatom és a világom egyre jobban beszűkült.


Ebben a szorongató állapotban vásároltam meg az első Lego Botanical készleteimet. Otthon hosszú órákon át csak ültem az asztalnál, és aprólékosan építettem a bejegyzés fotóin is látható műanyag virágokat. Ahogyan gyerekkoromban egyetlen játékkal órákra el tudtam vonulni a saját kis világomba, most ugyanez a csendes, meditatív figyelem jelentette az átmeneti menedéket az érzelmek viharában, amíg nem volt erőm az üveghez nyúlni. Egyszerre éltem meg a mennyet és a poklot.


A Lego Botanical megépítése nem véletlen volt. A felépülésem során megtanultam: amikor érzelmileg teljesen túlterhelt vagyok, nem szabad benne ragadnom ebben az állapotban. Ilyenkor szinte mindegy, mit csinálok, csak bele kell kezdenem valamibe, mert maga a cselekvés az, ami átbillent egy tisztább térbe. Így ültem neki az építésnek, és a műanyag szirmok rakosgatása közben értettem meg igazán a belső egyensúly lényegét is. Sokáig azt hittem, egyszerre kell bírnom a gyári műszakokat, a lezárás gyászát, a viszonzatlan érzések feszültségét és a jövőm tervezését. Tisztában voltam vele, hogy a belső egyensúlyom nagyon nincs rendben. Ahogyan a fotókon álló Lego virágok, úgy a saját életem is azonnal felborul, ha az alapok nincsenek a helyükön.


A műanyag szirmok egymásba illesztése közben nemcsak a vállalkozásom szerkezete állt össze a fejemben, hanem valami sokkal mélyebb is. A felépülési programomban tanultam meg, milyen fontos észrevenni a hasonlóságokat. Ahogy ott ültem, és lépésről lépésre megépítettem a Lego virágokat, hirtelen megláttam a párhuzamot. Az alkotás, az építkezés és a józanodásom is pontosan ugyanígy működik: szilánkokból, darabokból, szigorúan lépésről lépésre haladva áll össze az egész.


Ahogyan a műanyag elemekből felépült a forma, úgy tisztult ki az is, hogyan fogom a Tiffany-technikára felépíteni az új életemet. Tisztán láttam, hogy a meglévő, összetettebb háromdimenziós óráim mellé szükségem van egy letisztult, elérhetőbb árú virágra és egy egyszerűbb virágórára. Kizárólag erre a reális, stabil alapra tudom felépíteni az indulást.


Korábban volt már egy kísérletem a térbeli virágra, az a darab önmagában nem volt kellően stabil. Végül ez a sok apró, egymásba kapaszkodó Lego mutatta meg a pontos fizikai választ arra, hogyan kezeljem a súlypont kérdését a saját térbeli üvegalkotásaimnál. Rájöttem, hogyan tudom a síkból kilépő üvegrózsát egy saját, 100%-ban üvegből készült talpra helyezni úgy, hogy külső mankók – fa vagy egyéb kiegészítők – nélkül is rendíthetetlenül megálljon.


Valami kezdett kialakulni és megszületni a fejemben. A valódi megvalósítás ideje ekkor még váratott magára, egészen addig a pillanatig, amíg a fájdalom át nem alakult, és formát nem öltött a kezem között.


2691 nap – egy nap egyszerre.


Ha a történetem vagy a munkám megszólít, egy virtuális kávéval itt támogathatod az utamat:


Sokat jelent a támogatásod, és ezt egyszerűen egy YouTube feliratkozással is megadhatod. A csatornámon videókon is megmutatom az alkotásaimat, és azt az alázatos, kézi folyamatot, amíg az üvegből maradandó érték születik:


Továbbá segíthetsz abban is, ha bekövetsz a Facebook oldalamon:


 
 
bottom of page